A szép Erdődy grófkisasszonyok

A Nemzeti Múzeum mögött, a Múzeum utca, a Pollack Mihály tér sarkán áll egy régi, francia reneszánsz palota, gróf Károlyi Alajos palotája. Ha arra járok, mindig eszembe jut két grófkisasszony portréja. A képek Adéle császári és királyi udvari fotográfusnő műtermében készültek (ez már önmagában érdekes, hiszen kevés női fotográfus dolgozott még ekkor), akinek a Grabenen és a Praterstrasse-n is volt üzlete, egyik a divatosan merengő Erdődy Franciska grófnőt ábrázolja kis rózsákkal díszített selyemruhában[1] 1869-ben, a másik fotográfia 1870-ben készült, rajta a törékeny Erdődy Hanna menyasszonyi ruhában, a családi ékszerekkel, hosszú haján rózsákkal rögzített fátyol.[2]

 

Az egyik lány később majd diplomata feleségként részese lehet a 19. század legfontosabb politikai eseményeinek, a másik lány tragikusan fiatalon hal meg, és a nagycenki hársfasor végén alussza örök álmát.

Monyorókeréki és monoszlói Gróf Erdődy Lajos és Johanna Raymann két bájos leányát, Fannyt, és Hannát a 19. század közepén a császárvárosban csak úgy emlegették, mint „die beiden Götter-Kinder”- a két isteni szépségű gyermeket.  

A kisebbik leány, az 1842-ben született Hanna kezét, gróf Széchenyi István és gróf Seilern Crescentia fia, gróf Széchenyi Béla kérte meg 1870-ben.

A fiatal gróf épp akkoriban tért haza algériai oroszlánvadászatról, már régóta vonzódott Erdődy Hanna grófnőhöz, akit gyerekkora óta ismert. A grófkisasszony Bécs ünnepelt szépsége volt, valamennyi bál királynéja. Ha a jegyespár végigsétált a bécsi utcán, minden szem feléjük fordult és az anekdota szerint, a kedélyes bécsiek a kávéházi asztalokra álltak föl, hogy jobban láthassák az összeillő párt. 1870. június 22-én keltek egybe, két kislányuk született Alice, és Hanna, azonban 1872 októberében, a második kislány születésekor az édesanya meghalt. Édesapjuk vigasztalhatatlan volt, szerető párjának elvesztését egész életén át gyászolta. Bárhová is utazott ezentúl, divatos fürdőhelyekre, Európa fővárosaiba, alpesi és kárpáti vadászatokra, Belső-Ázsia sivatagjain, felesége amulettbe foglalt arcképét mindig maga mellett tartotta. Gyermekei nevelése lett innentől a legfőbb célja, később utazásaira lányai is elkísérték.[3]

A nagyobbik Erdődy lány, Franciska, 1842-ben született, és 1867-ben ment hozzá Károlyi Alajos grófhoz, Károlyi Lajos és Kaunitz hercegnő fiához, osztrák-magyar nagykövethez, diplomatához.

Esküvőjükről így tudósít a korabeli sajtó: „A Péter-templom főoltára legszebb díszében ragyogott. Rózsafüzérek környezők az aranytól csillogó gyertyatartókat, melyek vakító fénytengert árasztának a gyülekezet fölé. Az oltár két oldalán élő virágok- és bokrokból, mindennemű exoticus növényekből gyönyörűen rendezett csoportozatok foglaltak helyet. Az ara, bár egyszerű, de értékes, legfinomabb csipkékkel gazdagon díszített fehér öltönyben, fehér bimbókkal ékített sötétzöld myrtuskoszoruval homlokán, térdelt az egykori berlini osztrák követ oldalán, hogy neki szerelmet s hűséget esküdjék. Ha az ara szépségre, ifjúsági kellemre hasonlított a virágzó, pompájában vakító rózsához, akkor Károlyi grófot méltán lehete a karcsú, királyi fenyőhöz hasonlítani. Nemes, sötétszőke teljszakállal kereteit vonásaival, szabad, lovagi magatartással állt előttünk a gróf imponáló férfias alakja. Széles vállairól nehéz, fénylő redőkben ömlött alá sötétkék bársony mentéje, gazdagon díszítve ezüsttel a legnemesebb Ízlésben, az atilla fölött, mely vörös bársonyból készült, elegáns ezüstzsinórzattal. A jegyesek jobbján csatlakoztak a nyoszolyólányok: Erdődy Janka, Julia és Valeria grófnők és Széchenyi Mária grófnő; virágzó alakok, kiket az ifjúság legtündöklőbb ékével s a szépség legbűvölőbb ajándékaival áldott meg. Mindanégy hölgy dús hajfonatán feslő s virágzó rózsák húzódták keresztül, melyek a fiatal arcz üde pírját s a szemek fényét csak emelék.

A grófnők rózsaszín selyemruhát viseltek, fehér selyem alsóöltöny fölött, rózsacsokrokkal föltűzve. A jegyesek balján állt az ara anyja', mellette Erdődy gr., Varasdmegye főispánja. A vörös bársonnyal bevont padokban, az oltártól balra, az agg Pálffy hg, — kinek mellét az aranygyapjas rend díszíté, — és Arenberg hg foglaltak helyet, mindketten nejeikkel, szül. Kaunitz-hgnőkkel, a vőlegény anyja nővéreivel. Az oltár előtt levő zárt térben, a mátkapár mögött a vőlegény tanúi —: Károlyi István és György grófok, — az ara tanúi — Erdődy Sándor és István grófok — s vőfélyekül Károlyi Sándor és Gyula, Erdődy Gyula és László grófok valának láthatók.

Ezenkívül Festetics gr., m. kir. minisztert vevők észre, a m. titk. tanácsosi pompás öltönyben, zöld bársonyban, aranyhimzésekkel behintve. Jelen valának még: Apponyi György gr. Albert fiával; Szécsen Antal gr., volt miniszter; Waldstein gr; Jablonowsky hg; Chotek gr., stuttgarti cs. osztrák követ, ki szabadságát arra használta, hogy részt vegyen egykori diplomatiai főnöke menyegzőjén. A diplomatia különben is gazdagon volt képviselve: Francziaország követe, Grammont hg által, az angol, belga stb. követségek előkelő tagjai által. A remek nemzeti öltönyöket a hadsereg s tengerészet díszegyenruhái, jelesül a gyönyörű huszár-egyenruhák által sokszorosan, de kedvesen szakiták meg. A főranguakhoz csatlakoztak a templom hajójában a közönség tömött sorai, nagyobbrészt a szép nemhez tartozók. Az emelvények zsúfolva voltak, az oratorium közelében válogatott hölgyközönség csoportosult. [4]

Górf Károlyi Alajos fiatalon, húszesztendős korában kezdte meg diplomáciai pályáját, előbb a berlini követségnél, aztán Athénban volt ügyvivő, majd Londonban titkár, a dán udvarnál rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter. 1859-ben szentpétervári megbízatást kapott, feladata az volt, hogy Oroszországot szövetségesnek nyerje meg Ausztria háborújában Olaszország ellen. 1859-ben reménytelen volt minden kísérlet, a cár nem volt hajlandó arra, hogy Ausztriát megsegítse az olasz politikáival szemben. Károlyi Alajos 1860-tól 1866-ig képviselte Ausztriát a porosz királyságnál Berlinben. A porosz-osztrák háború viszont kitört és sokan úgy láttak, hogy ezzel be is fejeződött a gróf hirtelen felívelő diplomáciai pályája. Ausztria kívül került a német szövetségen, Poroszország diadalmaskodott, Károlyi pedig magyarországi birtokain telepedett le, majd Pestre költöztek ifjú feleségével és itt éltek négy esztendőn át.

 „Attól kezdve, hogy Pestre költöztek, s Erdődy Franciska először nyitotta meg szalonjának ajtaját: szelleme és finomsága páratlan társasági művészete egyezerré az ő szalonját tette a pesti arisztokrácia középpontjává.”[6] Ez a szalon még nem a mai Pollack Mihály téren volt, hanem a Szentkirályi utca-Múzeum utca sarkán álló régi palotában.
Azután Károlyiék fölépíttették Ybl Miklóssal a Nemzeti Múzeum mögött finom kis palotájukat, és ettől kezdve ez a ház volt a pesti arisztokrácia központja. A kiegyezés után következő esztendőkben itt találkoztak a régi konzervatív és aulikus főúri körök azokkal, akik a szabadságharc idején, valamint a Bach-korszaikbain a függetlenségi gondolat mellett álltak. Amikor a fiatal Erzsébet királyné a Budavári Palotában tartózkodott, Károlyi Alajosné számos alkalmommal nyújtott a királynénak társaságot. Amikor kitört a porosz-francia háború, Ferenc József Károlyi Alajost küldte nagykövetének Berlinbe és az ő feladata lett Bismarck-kal együtt megteremteni Németország és a Monarchia politikai közeledésének útját.
„Erdődy Franciska szalonja igy nyílott meg Berlinben az osztrák-magyar nagykövetség házában és hét esztendőn át azután ez a ház volt az európai diplomácia legjelentősebb helye. Károlyiné szalonjában szövögették azokat a szálakat, amelyek megalapozták annak lehetőségét, hogy Bismarck és Andrássy megkössék majdan a kettős szövetséget, s ebben a szalonban szövődtek azután a szálak, amelyek Anglia hajlamosságát igyekeztek megszerezni egy politikai koncepció számára. A berlini kongresszus nagy megalkuvásai nem a nyilvános diplomáciai tárgyalásokon történtek, hanem Erdődy Franciska délutánjain, s estélyein.”[7]

A berlini kongresszus után újabb megbízást kapott a gróf, méghozzá az angol szövetség létrehozását, így 1878 őszén Londonba költöztek. Erdődy Franciska grófnő bejáratos volt Viktória angol királynő udvarába is. Károlyiék számára jutott gyakorta az a feladat is, hogy összeköttetéseket teremtsenek a berlini és a londoni udvar között, különösen akkor, amikor az öreg I. Vilmos császár halála után a két közvetlen rokoncsalád között ellentétek alakultak ki. A két unokatestvér: a későbbi II. Vilmos császár és Edward angol trónörökös, a későbbi VII. Edward nem szerették egymást. A korabeli sajtó szerint számos alkalommal Erdődy Franciska szalonjában találkozott a két unokafivér! Károlyi gróf 1888. végén leköszönt nagyköveti tisztéről és pár hónap múlva tótmegyeri birtokán meghalt.

Károlyi Alajosné így visszaköltözött Budapestre, mégpedig a régi Szentkirályi-utcai palotába, szalonja ismét harminc esztendőn keresztül a magyar arisztokrácia középpontja volt. Idős matrónaként a karosszékében szívesen emlékezett vissza régi történetekről, emberekről. Nyolcvankilenc esztendőt élt meg, egyike volt a legkülönb és legtehetségesebb asszonyoknak az utolsó század történetében. A házaspárnak három lánya és egy fia született.

Fiuk Károlyi Lajos, újra egyesítette a családot. Édesanyja húgának, Hannának a lányát vette el. A Pesti Napló 1902. februárban arról tudósítja az olvasókat, hogy „Nagykárolyi Károlyi Lajos, a es. és kir. 9. huszárezred tartalékos hadnagya, néhai gróf Károlyi Alajos és özvegye, szül. monyorókeréki és monoszlói Erdődy Franciska grófnő fia március 4-én vezeti oltárhoz Budapesten, a királyi palota Szent István-kápolnájában sárvár-felsővidéki Széchenyi Hanna grófnőt, dr. gróf Széchenyi Béla titkos tanácsos, főrendiházi tag, koronaőr, és néhai neje, monyorókeréki és monoszlói Erdődy Hanna grófnő leányát.”[8]

Írta: Kovács Dóra