Erzsébet királyné és a vívás

A 19. század első felében a testedzés és a sport a férfiak kiváltsága volt. A lovaglás, a séta és az orvos által, gyógykezelés részeként felírt úszás, azon kevés mozgásformák közé tartoztak, melyeket a hölgyek esetében sem nézett a korabeli társadalom rossz szemmel, persze a fürdőkúrákat és a lovaglást is csak a jómódú hölgyek engedhették meg maguknak.

1839-ben a Regélő arról tudósít, hogy „az új uszodában a déli órákban 90 kisasszony gyakorolja magát az úszásban". A Honderű 1846. évi 228-iki száma már női evezősökről ír:
„Idők folyamán hölgyeink is rájönnek, mennyi haszonnal, mennyi gyönyörűséggel jár a sportolás”.

„A szép nyári napok sokfelé kicsalják szép nőinket. Napokban Margitszigetben több Kottériák mulattak, melyeknek egyike, vidám csónakon szelve a Dunát gyönyörű hölgykezektől lőn evezve".
Temesváron 1864-ben pisztolylövő versenyben mérkőztek meg a hölgyek, a budai-hölgyek pedig 1872-ben rendeztek női lövészversenyt. Ugyanakkor a kanizsai kisasszonyok is szorgalmasan puffogtatják puskáikat a lazsnaki lövészházban. A homonnai hölgyeknek 1874-ben már önálló lövészegyletük volt, „közöttük Izsépy Mariska kisasszony mellett Barkóczy Ilona báróné a legtehetségesebb”.[1]

A testgyakorlást egy 1867. máj. 20-án kelt miniszteri rendelet a rendes tantárgyak közé emelte – a községi elemi népiskolákban kötelező tantárgy lett, 1883-ban pedig Trefort Ágoston kultuszminiszter rendelete alapján a középiskolában is bevezették a tornaórát kötelező tantárgyként.). [2]

A magyar tanítónőképzőkben 1877-ben tették kötelezővé a torna tanítását, melyet aztán a leányiskolák is tanrendjükre tűztek, bár igyekeztek azt sokszor sétával kiváltani. Egy ideig nagy volt az ellenállás a mamák részéről, hevesen tiltakoztak az ellen, hogy lányaikból cirkuszi akrobatákat neveljenek.

A női korcsolyázás elfogadtatása is nehezen indult hazánkban. Az orvosok az egészségre ártalmasnak tartották, a közerkölcs pedig illetlennek, mivel esés esetén könnyen kínos helyzetbe kerülhettek a fiatal lányok, arról nem is beszélve, hogy az árgus szemekkel őrködő anyák nem tudták követni őket a jégre. Az 1869-ben alakult Pesti Korcsolyázó Egylet szembeszállt a közvéleménnyel. Alapítói között volt dr. Kresz Géza, aki a Budapesti Önkéntes Mentőszolgálat megalakulásában is aktívan segédkezett.

Az egylet a következő haditervet eszelte ki:
„A korcsolyázást megkezdvén, a nézők között észrevettük báró Eötvös József két fiatal bájos leánykáját, akik, mintha nagy érdeklődéssel kísérték volna ezt az új sportot. Felkerestük tehát az előkelő világ ezen egyik legelőkelőbb családját s kértük, hogy a szülők engedjék a hölgyeket a jégre ne csak nézőkül, hanem a korcsolyázás megtanulására is. A mama ellene volt, a háziorvos, mint az egészséget veszélyeztető dolgot, ellenezte. S csak mikor báró Eötvös kijelentette, hogy nem lehet az egészségre a tiszta levegőben való mozgás ártalmas, sőt az egészségnek csak javára szolgálhat, engedtetett meg az ifjú bárókisasszonyoknak a korcsolyázás megkezdése". [3]

Erzsébet királyné, mint sportlady Európa-szerte ismert volt. Férfiakat megszégyenítő bátorsággal lovagolt, a vadászatokon a legmagasabb akadályokat is játszva átugratta. 1882-ben egészségi okokból fel kellett hagynia a lovaglással, ekkor a vívósportra adta magát, melyet szintén a tökélyre fejlesztett.

Unokahúga, Marie-Louise von Wallersee-Larisch írja emlékirataiban, hogy:„Sisi néni szalonjában minden fehér volt. A szalonból nyílt a kényelmetlen ebédlő, abból egy budoár, amelyben a vörös volt az uralkodó szín. A császárné öltözőszobájában egy nagyon nagy fésülködőasztal állt, tele vagyont érő kristály-és ezüsttárgyakkal. Innen nyílt egy szoba, olyan tornaterem féleség, amelyben különböző tornaszerek voltak. A császárné ebben a helyiségben vett vívóleckéket is. Nagyon csinos volt rövid, szürke szoknyájában és könnyű kis páncéljában. Az oktatója az én régi müncheni vívómesterem, Schültzer úr fia volt. És mivel Erzsébet mindent, amit csinált, komolyan vett, vívni is remekül vívott.”[4]

1938-ban, 85 éves korában elhunyt Elisabeth Schuster, Erzsébet utolsó fürdőkomornyikja, masszírozónője. Évekkel korábban megírt emlékiratait óriási érdeklődés övezte, hiszen ki ismerhette nálánál jobban a csodált császárné-királyné szépségtitkait. Szerinte úrnője a rendszeres sportnak köszönhette karcsú alakját. „Pontos, kiegyensúlyozott életmódja is sokban hozzájárult a királyné szépségéhez. Felkelés: reggeli hétkor, utána fürdés, masszázs és hajápolás. A frizura kissé több időt veti igénybe, mert a királyné dús haja térdéig ért. Utána: reggeli családi együttesben. Délelőtt sport: előbb egyórai vívás, majd gyakorlatok a korláton és egyéb szereken. Ezután kétórai lovaglás. A villásreggeli több volt, mint szerény: egy lágytojás és egy pohárka malaga vagy sherry. Egy óra tájban ismét öltözködés. Utána Schönbrunnba kocsizott, ahol soros udvarhölgyével délután ötig sétált. Hat órakor estebéd, majd valósággal felolvastatott magának a királyné, aki rajongója volt a magyar írók műveinek, Jókainak. Este 10 óra tájban aztán rendszerint lefeküdt, de előbb mindig megnézte a hőmérőt: a hűvös, 14 fokos hálószobát szerette.”[5]

Erzsébet, mint minden mással, a vívással is divatot teremtett, Bécsben sorra nyíltak a női vívóiskolák, az első közöttük Joseph Hartl vívómester vívodája volt az Adlergassén, ahol női kurzust is indított. Talán nem csoda, hogy 1882-ben Hartl mintáját követve, a budapesti „Carl Ede helybéli, jónevű vívómester termében április 1-től kezdve a rapier- (fleurette) - tőrvívásban tanfolyamot nyit hölgyek részére."[6]

Hogy ekkoriban mennyire ferde szemmel tekintenek a női amazonokra, mutatja az 1882. márciusban, a Borsszem Jankó című vicclapban közölt cikk ’Nők a vívóteremben’ címmel, melyből megtudhatjuk az:t is, hogy április elsejétől Carl Ede vívómester tanfolyamot nyit, ezen 9—10 éves hölgyek is részt vehetnek. [7]

Az 1870-es, 1880-as években a királyné jelentős időt töltött Gödöllőn és Budán. 1882-ben a lapok is szorgalmasan tudósítottak a királyi család napirendjéről:

„Erzsébet királyné, mikor Budára érkezett, reggeli tornagyakorlatot tart, majd dolgozóasztalához ül, aztán lovaglóiskolába hajt, ahol 3,/4-ed óra hosszat lovagol; ebédel, ebéd után Fürstenberg grófnéval Káposztásmegyerre erre hajtat, ott ismét lovagol. — Ezt követőleg híre jött annak is, hogy a királyné vívógyakorlatokat is folytat, mégpedig valamelyik Friedrich- hel, a jó emlékű magyar vívócsalád tagjával.” [8]

1882-ben ugyanis Sisi vívómesteréül egy francia származású mestert, Friedrich Ferencet kérték fel, aki a Nemzeti Vívó Intézet, majd a pesti tudományegyetem vívótanára volt.[9]

„Friedrich legutolsó tanítványa a királyné volt, a ki gödöllői tartózkodása alatt naponta összemérte amazon kardját az óriáséval s gyakran gondot adott a legyőzhetetlen mesternek ügyes támadásaival.[10]- írja az 1896-os Sport-Világ egyik száma.

„A nők kezükbe sem vették a „fleurette-et vagy a „rapirt”, amíg el nem terjedt a népszerű Erzsébet királynőről, hogy szívesen forgatja a tőrt és a kardot. (…)Az öregedő Friedrich mestert a kortársak győzhetetlennek hívták, aki életében csak egyetlenegy vereséget szenvedett el, az anekdota szerint épp a felséges királyné „amazon kardjától”.[11]

Friedrich „Hatvan éven át forgatta a fegyvert, de legyőzőre sohasem talált. …Ha a felséges asszony Budán, vagy Gödöllőn tartózkodott, Friedrich naponta órát adott neki is, de leányának, Mária Valéria főhercegnőnek is. Erzsébet királyné annyira gyakorlott volt a tőrvívásban, hogy az öreg mesternek ugyancsak össze kellett magát szedni, hogy szégyenben ne maradjon.
— Soha életemben nem került annyi fáradságomba a vívás — mondogatta később bizalmas ismerőseinek — mint a királynéval szemben. Valahányszor pihenőt vezényeltem, hogy őfelségét kíméljem s magamat is egy kicsit kifújjam, a felséges asszony rendszerint mosolyogva jegyezte meg, hogy még nem fáradt s ismét en garde-ba állt. Hat negyed óráig egyhuzamban kellett vívnom a királynéval s azután egy jó félóra iskolát a királykisasszonnyal. Bizony nehéz munka volt!
A maestro öreg csontjai persze nem igen győzték ezt a fárasztó iskolát. Egy alkalommal aztán annyira kimerült, hogy kénytelen volt letenni a fegyvert.
— Felséges asszonyom — szólt kipirulva — kénytelen vagyok kapitulálni![12]

Miután Erzsébet megunta a vívást, a hölgyek is más divatos tevékenységeket kerestek. A közerkölcs a kor női vívókosztümét túl lengének, szűknek tartotta, ráadásul a térdig érő ruha láttatni engedte a hölgyek máskor földig érő ruhával fedett, harisnyás lábait. A női vívókról, a női párbajokról szatirikus lapok élcelődtek. „A sport a kastélyok vívótermein túl amúgy sem dívott túlságosan, de a századforduló első évtizedében Budapesten Fodor Károly párbajhelyszínként is nyilvántartott híres vívóiskolájában már külön női vívóintézet működött.”[13] Aztán nem is kell sok idő, és színre lép az 1884-ben született Tary Gizella, aki előbb Lovass Gyula vívómestertől sajátította el a vívás alapjait, majd beiratkozott Fodor Károly vívóintézetébe, hogy később ő legyen az első magyar női pontszerző olimpikon női tőrvívásban.

Kovács Dóra