Párbajhősök- Látogatás az OSC belvárosi vívótermében

Párbajhősök- Látogatás az OSC belvárosi vívótermében

A XIX. században párbaj lázban égett az egész ország, de még a XX. század elején is számos arisztokrata, katonatiszt, politikus, vagy író vívott párbajt a tisztelet kivívása, becsülete helyreállítása kedvéért. Az egyik leghíresebb ezek között báró Wesselényi Miklós párharca egy osztrák lovaskapitánnyal, de a lapok a grófi családból származó Tisza István és Károlyi Mihály összecsapását is szenzációként tárgyalták.

Sétánkon a vívás történetének kezdeteitől, a nemesi duellumoktól, a  tiszti-,  és polgári vívóklubok kialakulásáig, Italo Santelli majd Gerentsér László munkásságán keresztül, az 1932. évi, és az 1936. évi nyári olimpiai játékokig követhetitek végig a sportág különböző ágainak fejlődését.

Az Orvosegyetem Sport Club Vívó szakosztályának szívességéből megtekinthetjük az ország legrégebbi vívótermét, mely hétköznapokon a vívó sport, hétvégéken a párbajok helyszíne volt. Megismerhetitek a patinás terem történetét, a vívóteremben berendezett kis múzeum tárgyait. A muzeális értékű falak között átélhetitek, hogy zajlott egy párbaj a századelőn, természetesen behúzott függönyök mögött.

Utánajárunk annak is, hogy mennyiben hozta meg Erzsébet királyné új kedvtelése, a vívás az 1880-as években a bécsi és budapesti hölgyek kedvét a "fleurette"-hez (tőr) és a "rapier"-hez (kard). Betekintést nyerhettek a női vívó sport születésébe is, és végül megnézzük, hol laktak a híres Elek-lányok.

A fotó forrása: www.huszadikszazad.hu, Vívómesterek az 1896-os olimpián

Találkozó: Pesti Vigadó főbejárata előtt, Budapest, Vigadó tér 2., 1051 

Időpont: 2017. 10. 28., 9:30

Részvételi díj: 2600Ft, nyugdíjasoknak 2200Ft, 14 év alatti gyerekeknek ingyenes

Jelentkezem

Ha nem találtál neked megfelelő időpontot, kérünk, iratkozz fel várólistánkra!

Feliratkozom a várólistára
Megosztás

miért minket válassz?

Olvasd el, mit írtak rólunk mások!

Csak megyünk Budapest utcáin, sokszor csak a lábunk elé nézve, vagy rosszabb esetben a kirakatokat bámulva. Dóri tegnap a vezetése során megmutatta azt a sok-sok kapcsolódást úgy a helyszínekben, mint a történelmi összefüggésekben, amelyek igenis a múltunk és a jelenünk is egyben. E nélkül hogy látnánk meg, milyen gyönyörű helyen élünk?! Felkészültsége és finom humora magával ragadott. Köszönöm: (Gelencsér Ágnes)

Dóra, rendkívül felkészült, nagy tudású, kedves idegenvezető. Élmény vele megismerni a város ismertebb és kevésbé ismertebb részeit. A programok saját kényeztetésnek vagy élményajándéknak is kiválóak. (Gerlachfalvy Réka)

Dóra igen alapos és felkészült sétavezető, rengeteg adatot, évszámot, érdekességet volt képes megjegyezni, és a séta során a résztvevőkkel megismertetni. Sok ismeretet szereztem Tőle...(Pápay Gábor)

Nagyon jól éreztem magam a séta folyamàn. Sok békebeli történettel lettem gazdagabb, élveztem minden percèt. Jövök máskor is Gratulálok Dóra az előadasmódhoz, tovabbi töretlen sikereket kivánok (Kovács Kati)